Beszédtechnika gyakorlatok, beszédtechnika nyelvtörők

A magyar nyelv egyik csodájának tekinthető a játékos ízletesség, aminek jóvoltából olyan sok nyelvtörő áll a rendelkezésünkre, melyek a beszédtechnika fejlesztése kapcsán rendkívül lényegesek. Ez különösen fontos abban az esetben, ha gyermekünknek vagy nekünk valamilyen kapcsolódó problémája akad.

A beszédtechnika nyelvtörők titka

nyelvtörők varázsa, hogy bár egyszerűnek tűnnek, elolvasva meglepően könnyűek, azonban amint el kell mondani őket, rögtön megbotlik a nyelv, összeakadnak a gondolatok, egyszóval nehézséget okoznak a legtöbb ember számára. Ennek a hátterében gyakran valamilyen artikulációs nehézség húzódhat meg, amit a legkülönfélébb beszédtechnika gyakorlatokkal lehetőségünk nyílik fejleszteni – méghozzá nemcsak gyerekként, hanem felnőttként is.

A beszédtechnika nyelvtörők működése

A magyar nyelvben a nyelvtörők jellemzően tréfás kifejezések, rigmusos és verses, minden esetben értelmes egysorosok, melyek zömét eredetileg nem a beszédtechnika fejlesztése miatt írták meg, hanem egyfajta szójátékként jelentek meg a nyelvben, ezekkel pedig a gyerekek és a felnőttek egyaránt szórakoztatták egymást.

A legtöbb esetben egyetlen mondatból állnak, de a magyar költészetben gyakran találkoztunk komplett versekkel is, melyek nyelvtörővé váltak az évtizedek, illetve évszázadok során. Utóbbiak részben a nyelvi játékosság, részben azért születtek, hogy szavalásuk és megjegyzésük kihívást jelentsen még a felnőtteknek is.

Beszédtechnika fejlesztése: mitől jó egy nyelvtörő?

Egy beszédtechnika nyelvtörő attól működik, attól lesz igazán népszerű és sikeres a gyakorlatban, ha tele van olyan egymást követő szavakkal, melyek nagyon hasonló kiejtéssel rendelkeznek, vagy úgy követik egymást a mássalhangzók és a magánhangzók, hogy az alaposan megnehezíti hangos felolvasásukat, kimondásukat illetve megjegyzésüket.

Érdekesség, hogy a magyar nyelvtörők esetén komoly kihívást jelent a tempó is, hiszen lassan többnyire könnyű kimondani ezeket, de ahogy gyorsul a tempó, már növekszik a hibaszázalék, az ismétlés pedig további gondokat okoz. Mégis fontosak a beszédtechnika fejlesztésében, hiszen az artikuláció fejlesztésének fontos részét képezik. 

A nyelvtörők, mint a beszédfejlesztés elemei

Ezen a ponton lényeges foglalkozni azzal a kérdéskörrel is, hogy a beszédtechnika nyelvtörők nemcsak a szórakozást, a szójátékot kínálják nekünk, hanem a beszédfejlesztés fontos elemeiként is tekinthetünk rájuk. Különösen nagy sikerrel alkalmazhatók a gyerekeknél, akik szórakoztatónak tartják a fejlesztés ezen módját, sőt nem is érzékelik tanulásnak.

Részben ez, részben pedig a hatékonyság az oka annak, hogy a logopédusok még ma is előszeretettel használnak fejtörőket a beszédproblémák javításában, illetve a beszédtechnika fejlesztésében. Önmagukban nem elegendőek hangzók ejtésének tudatosításához.

Beszédtechnika gyakorlatok és a nyelvtanulás kapcsolata

Érdekesség, hogy a felnőtteknél a beszédtechnika nyelvtörők a nyelvtanulást is megtámogathatják! Amennyiben a megtanulandó célnyelven találunk megfelelő nyelvtörőket vagy mondókákat, akkor azzal nemcsak a szókincsünket lehet bővíteni, de egyszerűbb lesz ráérezni az adott nyelv ritmusára, stílusára és a kiejtést is könnyebben elsajátíthatjuk. Ezekben a helyzetekben is segít a beszédtechnika fejlesztése.

A legjobb nyelvtörők, melyek beszédtechnika gyakorlatokként is alkalmazhatók

Biztosan mindenki ismer néhány nyelvtörőt, azonban a magyar nyelv különlegessége, hogy kis túlzással végeláthatatlan mennyiségben állnak a rendelkezésünkre, így az egyes nehézségek fejlesztésére garantáltan több példát is ki lehet válogatni.

Ha szeretnétek megismerkedni néhány kevésbé ismert, de annál hatékonyabb beszédtechnika nyelvtörővel, az alábbiakban összegyűjtöttem nektek a kedvenc gyakorlataimat:
1. Nappal a lapp pap a lapp paplak nappalijában pipál.
2. Nem lehet a Márta másé, mert a Márta már Tamásé.
3. Stresszes, strasszos strucc- sztreccscucc.
4. Peckes cickány-fickó picike kocka-vacka.
5. A mama papagája nem a papa papagája.
6. Tejtartó tartó autóajtó
7. Jól járnak a molnárok, mikor jó nyár jár rájok.
8. Sepsiszentgyörgyi szájsebész-asszisztensre sincs szükséged?
9. Lali, a lila ló elalél.
10. Roller vagy helikopter világrekorder?
11. A Moszkvics-slusszkulcs luxusszükséglet.
12. Vaksi baskír bakfist paskol Pakson.
13. Feleleveníteni elfeledett feleleteiteket.
14. Állj meg vagy megvagy, vad meggymag hadnagy!
15. Amerika az amerikaiaké, Jamaica a jamaicaiké.

Mivel a téma iránt sokan érdeklődtetek, készítettem egy gyűjteményt, amiben a 100 kedvenc nyelvtörőmet olvashatjátok, gyakorolhatjátok.

Ruff-Kiss Ágnes
Ruff-Kiss Ágnes

Beszédtechnika tanár, beszédtréner

A következő felületeken is megtalálsz:

Hírlevél

Ha pedig nem szeretnél lemaradni cikkeimről, korlátozott létszámú, újonnan induló tréningjeim időpontjáról, iratkozz fel!

Feliratkozom!

Videós tananyag

Hatásos Kommunikáció Mesterkurzus

Minden karizmatikus kommunikátor valahol elkezdte.

Jelentkezem!
Íratkozz fel Hírlevelemre!