Kommunikációs Mesterkurzus 👉✨

Beszélő Szakmák – Interjú Nagy Zalán Ceremóniamesterrel

Nagy Zalán még csak 22 éves, de máris az ország egyik legtehetségesebb ceremóniamestere. Ha ezeket a sorokat olvassa, majd biztosan pironkodik, de én így látom őt. Abban is biztos vagyok, hogy nemcsak én gondolom ezt, hanem az a 100+ esküvői vendég, több tucatnyi pár, számtalan örömszülő, akikkel találkozott munkája során. Zalán beszédtechnika órákat vesz tőlem. A találkozásainkon megmutatkozik nagyszerű személyisége: humoros, kedves, intelligens. Ezért úgy gondoltam, hogy a ‘Beszélő szakmák’ első interjúalanya nem lehet más, mint ő. 

Miért döntöttél úgy, hogy ceremóniamester leszel?

Középiskolás koromban aktívan részt vállaltam az iskola közösségi életében, és megalapítottam a Sziszki Rádiót. Talán minden itt kezdődött. Már a tanórákon azon jártak a gondolataim, hogy a szünetekben, hogyan tudnám minőségi tartalommal megtölteni a suli falait. Az évek múlásával toborzókat hirdettem, és 10 főre nőtt az aktív rádiósok száma. Emellett az iskolai rendezvényeken is gyakran felléptem narrátorként és gitáros előadóként is. Imádtam minden percét, nagyon jó érzéssel gondolok vissza ezekre az évekre. 2017-ben egy családbarát ismerős felkért, hogy legyek a DJ az esküvőjükön.

Ez volt éltem első esküvője, őszintén elárulom, hogy nagyon-nagyon izgultam. Ennek a rendezvénynek híre ment a városban, és újabb felkéréskét kaptam születésnapokra, családi rendezvényekre, esküvőkre. Hozzátartozik, hogy ebben az időszakban hétvégente vendéglátásban dolgoztam. Ez idő alatt rengeteget tanultam és fejlődtem. Egy rövid mondattal talán úgy definiálnám, hogy számomra a vendéglátásban eltöltött évek az élet iskolája volt.

Rájöttem, hogy boldogsággal tölt el, ha adhatok magamból és örömet okozhatok az embereknek. Egy szép nyári délután egy szertartásvezető hölgy lépett oda hozzám, és azt kérdezte, hogy miért nem tevékenykedem ceremóniamesterként? Addig a pontig valójában fel sem merült számomra ez a gondolat, de az biztos, hogy ez a hölgy rávilágított arra, hogy ez az a szakma, amiben igazán ki tudnék teljesedni. A következő évben elvégeztem egy tanfolyamot, és már megkaptam az első felkéréseimet is.

Azóta a ceremóniamesterség számomra egy hivatás, évente 25-30 jegyespár bízza rám életük egyik legfontosabb napjának a levezénylését.

 

Hogyan kezdtél el ceremóniamesterként dolgozni? Milyen kihívásokkal kellett szembenézned az elején?

Az első kérdést megválaszoltam a legelején, talán egy pici kiegészítés hozzá: Miután a szertartásvezető hölgy felhívta a figyelmem, hogy érdemes lenne ceremóniamesterként dolgoznom, felkerestem szakmabelieket és jelentkeztem egy tanfolyamra, ahol olyan emberektől tanulhattam, akik mára már közel 1000 esküvőt tudhatnak a hátuk mögött.

A szüleim az ikertestvérem focimeccsén ültek a lelátón, amikor az egyik szurkoló lelkesen mesélte a barátnőjének, hogy a kedvese eljegyezte, és jövőre tervezik az esküvőjüket. Édesanyukám az örömhír hallatán odafordult hozzájuk, és érdeklődött, hogy van-e már kiszemelt ceremóniamesterük. Szerencsére nem volt, ezért anyukám átadta az elérhetőségemet a fiatal lánynak. Így kaptam az első felkérésemet.

Valójában rengeteg kihívással kellett szembenézem, mikor elindultam ezen a pályán. Eleinte Dj és ceremóniamester szolgáltatást nyújtottam egyben, ami nagyon megterhelő volt. Úgy éreztem, hogy az egyik picit a másik rovására megy.

Hamar beláttam, hogy a két szakmát együtt nem lehet maximálisan elvégezni, ezért is döntöttem úgy, hogy ceremóniamesterként folytatom tovább a pályafutásom.  Meg kellett tanulnom a hagyományokat, és rengeteg dolognak ki kellett forrni ahhoz, hogy a lehető legfelkészültebben tudjak érkezni az esküvőkre. Ilyen volt többek közt a hangosítás.

Eleinte szabadtéren csak a puszta hangomra támaszkodhattam, ami igazán megterhelő volt. Kitapasztaltam, hogy sokkal jobban tudom kímélni a hangszálaimat, ha egész nap mikrofont használok. Megtanultam, hogyan célszerű összeállítani az időbeosztást/programtervet, hogy ne pocsékoljunk feleslegesen egy percet sem az esküvőn.

Ezenkívül még sok-sok kihívással találtam magam szembe magam, amelyeket hétről hétre, esküvőről esküvőre kellett megoldanom. Véleményem szerint ez egy olyan tanulási folyamat, ami sosem ér véget. Ezért is választottam Ágit, hogy az órái során bővítsem a tudástáramat.

A ceremóniamester az esküvőn játékot vezet

Mi a te specialitásod? Milyen ceremóniamester vagy?

Röviden: fiatalos, lendületes, precíz.

Egy olyan alázattal teli srácnak tartom magam, aki végtelenül szeret adni és alkotni. Adni magamból egy darabot, hogy jelenlétemmel és munkámmal érdemben hozzájáruljak az esküvő sikerességéhez. Alkotni olyat, ami maradandó, s amelyre több tíz év múlva is boldogan emlékeznek vissza az emberek.


Számomra az első és legfontosabb lépés mindig az volt, hogy megismerjem a jegyespárokat. Úgy vélem ez a közös és sikeres együttműködés alapja. Fontos mindig szem előtt tartanom, hogy milyen esküvőt álmodtak meg maguknak, és nekem mindent ennek érdekében kell alakítanom. A szervezési folyamatban is maximálisan kiveszem a részem, a megálmodás pillanatától, a hajnali órákig végig kísérem a párokat.

Igyekszem mindig arra törekedni, hogy minél jobban tehermentesítsem a őket, hogy valóban minden egyes pillanatát ki tudják élvezni életük egyik legfontosabb napjának. A személyes találkozások híve vagyok, éppen ezért napi szinten járok esküvői megbeszélésekre. Az elmúlt 5 évben megtanultam, hogy a sikeres megvalósítás és lebonyolítás csak alapos felkészültséggel kivitelezhető.

Én, mint egy esküvői karmester összetartom a szolgáltatói csapatot ( Dj, fotós, videós, catering) és mindig egy lépéssel előrébb látok mindenkinél. A személyemnek bizalmat szavazó pároknak 3-4 oldalas forgatókönyvet írok, igyekszünk mindig a legapróbb részletekre is felkészülni, persze egy emlékezetes esküvőhöz elengedhetetlen némi spotalanitás.

Nekem nem csak annyi feladatom, hogy egész este a mikrofonnal a kezembe szórakoztassam a násznépet. Fontos felismerni, hogy egy ilyen esemény nem rólam szól, hanem az Ifjú párról és a hozzátartozóikról. Egy ilyen kimagasló eseményen rengeteg a háttér teendő, így amikor nincs mondanivalóm akkor a kulisszák mögött egyeztetek a kollégákkal, hogy minden tökéletesre sikeredjen.

Az évek alatt rájöttem arra is, hogy sokkal személyesebbé tudok varázsolni egy rendezvényt, ha mindenkit a saját nevén szólítok. Tudom ez most picit furcsának hangzik, de igen szeretném megerősíteni, hogy az összes vendéget, a személyzetet, a szolgáltató kollégákat, és gyakorlatilag mindenkit, aki jelen van az esküvőn. Ez óriási feladat, de már több mint 100 esküvőn sikerült megvalósítanom.

De, hogy mi is a titok, végtelenül egyszerű! Maximális odafigyelés és a vendégekre hangolódás. Meggyőződésem, hogy egy ilyen hivatást csak is szívvel-lélekkel lehet végezni, hálás vagyok, hogy évről-évre rengeteg felkérést kapok.

Miért fontos a munkádban a minőségi beszédtechnika? Miért kezdtél el a beszédtechnikád fejlesztésével foglalkozni?

Ceremóniamesterként a legfontosabb munkaeszközöm a beszédem. Számomra ezért nagyon fontos a beszédtechnika. Elengedhetetlennek tartom, hogy folyamatosan fejlesszem ezt a területet.

Úgy gondolom, hogy a profi megjelenéshez hozzátartozik a választékos szóhasználat, a megfelelő artikuláció, a helyes légzés. Sokszor hangsúlyoztam már, hogy a felkészültség egy kulcsfogalom a szakmánkban, ezért is fontos, hogy mindig képezzem magam.

Elhivatott ceremóniamester vagyok, mindennapjaim része a folyamatos fejlődés és tanulás, szerintem ez egy olyan folyamat, ami sohasem ér véget.

Célom, hogy hétről hétre jobb legyek, megújuljak és profi kommunikációs szakemberként, megfelelő szakmai tudással vezényelhessem az összes esküvőt.

Ehhez pedig szükségem van beszédtanárra, aki mentorként segíti az utamat, és aki folyamatosan bővíti a tudás-és eszköztáramat. Ági egy olyan beszédtechnika tanár, akitől nem kell rettegni. A tanórái mindig vidám hangulatban telnek, melyek során rengeteg hasznos anyagot sajátíthatok el.

Van konkrét cél vagy projekt, ami felé most haladsz a szakmai életedben?

Gyermekkori álmom, hogy egyszer majd műsorvezető legyek. Ez a cél minden nap ott lebeg a szemem előtt. Ezért tartom oly fontosnak, hogy napi szinten képezzem magam, és olyan nagy tudású emberektől tanulhassak, mint amilyen Ági. 

Óriási elismerés számomra, hogy tavaly felkértek a Házasság első látásra című reality műsorra, hogy ceremóniamesterként vezényeljem le az egyik esküvőt. Az országból mindössze 5 ceremóniamester szerepelhetett ebben a nagy sikerű showműsorban, közülük én lehettem az egyik.

Imádtam a forgatásokat, úgy érzem erre a pályára születtem. Számomra a legfontosabb cél mindig az volt, hogy adhassak az embereknek, és értéket közvetítsek feléjük. Jelenleg a Pázmány Péter Katolikus Egyetem kommunikáció-és médiatudomány szakán vagyok hallgató.

Tudom, hogy csak úgy válik majd belőlem profi, hiteles előadó és műsorvezető, ha mindent megteszek annak érdekében, hogy a lehető legtöbb tudást magamba szívjam. Szeretek egyetemista lenni, sok olyan ember vesz körbe, akik inspirálnak.


Célom, hogy az ország legjobb ceremóniamestere legyek, az egyetemi tanulmányaim után pedig szeretnék elhelyezkedni egy médiacsatornánál, és ott szeretném majd tovább bontogatni szárnyaimat.

A ceremóniamester köszönti a násznépet

Mit tanácsolnál azoknak, akik érdeklődnek a ceremóniamesteri hivatás iránt?

Sokan nem is gondolnánk mennyire összetett egy ilyen hivatás. Nem véletlenül írtam, hogy hivatás, szerintem ezt másképpen nem lehet csinálni. Fontosnak tartom, hogy elsősorban ne az anyagi tényezők motiváljanak egy pályakezdőt.

Aki lelkiismeretes, alázatos és valójában elhivatott, annak azt tudnám javasolni első lépésként, hogy keressenek fel olyan ceremóniamestereket az országban, akik már hosszú évek óta járnak esküvőkre. Érdemes őket felkérni mentornak, és azt sem tartom kizártnak, hogy egy-két esküvőre majd elkísérhetik őket. Véleményem szerint mellettük lehet megfigyelni, hogy milyen apró teendők sokaságából adódik össze egy ilyen munkakör.

Sokan úgy vélik, hogy a ceremóniamestereknek csak annyi a dolguk, hogy felkonferálják a vacsorát, a tortát és a nyitótáncot. Én most már több mint 100 esküvővel a hátam mögött határozottan állíthatom, hogy ez egy sokkal összetettebb munkafolyamat. Nekünk nem csak annyi a dolgunk, hogy mikrofonnal a kezünkben szórakoztassuk a násznépet.

Fontos szem előtt tartanunk, hogy ez nem rólunk szól, hanem az Ifjú párról és a násznépről. Mi nem azért megyünk oda, hogy szórakozzunk a vendégekkel. Egyetlen cél kell, hogy lebegjen a szemünk előtt: az adott napból ki kell hozni a maximumot, és mindent az Ifjú pár igényei szerint kell alakítani. Ehhez elengedhetetlen a korábban már említett felkészültség, amelyre az esküvőt megelőző 1 évben van lehetőségünk.

Fontosnak tartom, hogy a magánéleti problémákat félre tudjuk tenni, annak érdekében, hogy 100 százalékosan az esküvőre tudjunk koncentrálni. Egy ceremóniamesternek számos háttérfeladatot kell ellátni egy esküvő folyamán, amire sokan nem is gondolnának.

Ezenkívül sok-sok olyan adottságra van szükség, amely részben velünk született tehetség, részben pedig tanulható. Nekünk ceremóniamestereknek arra kell törekedünk, hogy olyan előadóként jelenjünk meg az esküvőkön, aki nagy mértékben hozzájárul a sikeres kivitelezéséhez.

Videós tananyag

Hatásos Kommunikáció Mesterkurzus

Minden karizmatikus kommunikátor valahol elkezdte.

Bővebben
Íratkozz fel Hírlevelemre!